Mészégető kemence

A mészégető kemence különleges helyet foglal el Mohács ipartörténeti emlékei között. Bár már a XIV. századból is ismert a mészégetés jelenléte a város határában – az egykori Jenő község területén –, a mohácsi kemencék léte több szempontból is figyelemre méltó, hiszen a város környékén ma már sem mészkő, sem szén nem található.

A Szent Miklós Vízimalom mellett álló mészégető kemencét az 1920-as években építtette Bálint Miksa építőanyag-kereskedő vállalkozó egykori telephelyén, amely a mohácsi vasútállomás közelében helyezkedett el. A vasút közelsége lehetővé tette, hogy a kemencét a Villányi-hegységből származó jó minőségű mészkővel, valamint a fűtéshez szükséges pécsi feketeszénnel lássa el.

A XX. század közepén, az ipari méretű mészgyártás elterjedésével a kemence működése megszűnt, állapota pedig fokozatosan romlani kezdett. A Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesület 2008-ban határozta el, hogy az építményt eredeti helyéről áttelepíti a Szent Miklós malom szomszédságába, megmentve ezzel a pusztulástól.

Az újjáépítés és helyreállítás 2008 és 2015 között zajlott. A munkálatok régészeti feltárással egybekötve indultak, amely során a kemence új alapját a tömör agyagtalajba vájták ki. A helyreállítás több szakaszban, diákok és szakemberek közreműködésével valósult meg.

A kemence megmenekülése számos résztvevő együttműködésének köszönhető: Kálóczy László szakmai támogatásának, Gáll Csaba építész alapos felmérésének, Radics László irányításával dolgozó Radnóti Miklós Szakközépiskola kőművestanoncainak, valamint Polyák Pál építőmester és csapatának munkájának. A projekt megvalósítását Mohács Város Önkormányzata és a Városvédő Egyesület anyagi támogatása is segítette.

A helyreállított mészégető kemence ma a Szent Miklós Vízimalom környezetének meghatározó ipartörténeti emléke, amely hitelesen mutatja be a múlt építőipari technológiáit, és fontos része Mohács helyi örökségének.